A séf, aki csak pizzát evett

 
Egyszer réges-régen
talán nem is éltem,
ezt a mesét  soha
sehol sem meséltem.

Volt egy híres szakács,
nagy név a szakmában,
sereglett a vendég,
egész garmadában.

Jöttek messze földről,
megenni a kosztot,
amit a mi séfünk
egymaga kotyvasztott.

Nem is kellett kukta,
senki konyhasegéd,
recept nélkül főzött,
becsukva a szemét.

Aprította gyorsan,
keverte serényen,
nem kóstolta soha,
semmiféleképpen.

Nyelve hegye, nem sok,
azt se tette bele,
fakanál végéről,
nem is ízlelgette.

Tudta miből mennyit,
mikor van már készen,
ropog a kacsasült,
fő a leves szépen.

Nem leste a sütőt,
oda se pillantott,
tízfélét készített,
mindent fejben tartott.

Miért nem nyalintott
bele az ételbe?
Mert egyfélét evett
egész életébe’.

Alig tudta várni,
süljön ki a pizza,
sajt csorogjon azon,
forrón szakította.

Két lapáttal kellett
kemencébe tenni,
négyszemélyes adag
s mind meg tudta enni,

Reggelire egyet,
hármat vacsorára,
pizza evés volt az ő
nagy-nagy mániája.