legyen MOST

beszéljünk egy
szótározhatatlan nyelvet,
fordítsuk egymásba
mi két külön világ,
csenddel kössük össze,
vetkezzünk s vegyünk fel álruhát;

nem mássalhangzókat,
nem igéket, semmi főnevet,
szemétbe dobd a múlt időket,
penészes hús csak és széles gyászkeret;

tépett körmünkre rég a Nap csorog,
elfajzott sok „méglehet”,
tudnunk kell egy írhatatlan nyelvet,
mielőtt megvesz a Semmi s jó munkával eltemet;

de ne legyen hang se benne, ne ragassza
vessző, ne apassza pont az éleit,
ne tagoljunk s ne dadogjuk többé,
kell az új, mi egymásba merít,

s lebegjünk, földtől s verstől el,
másszuk meg a tűhegyes időt,
gyújtsuk fel az éjszakákat
legyen a MOST mindennél előbb!