A POFOZÓGÉP

Régen történt nagyon,
Öt éves lehettem,
Bepipult a mandulám,
Ágyamnak is estem.

Én, aki a mumpszot,
Fél kézzel legyűrtem,
Torkomban két gombócot,
Csak nehezen tűrtem.

Elvittek egy helyre,
Nem segít már semmi,
Fehér köpeny, szemüveg:
„Ki kell onnan venni!”

Befektettek végül,
Nem szóltam egy szót se,
Kard nélkül, pizsamában
Mást vajon ki tenne?

Egye fene, jól van
Biztos jobban tudja,
Búcsúztam mindkettőtől,
Sose látom újra.

Műtét előtt éjjel,
El-elpityeredtem,
Gyáva dolog belátom,
De ott nem szerettem.

Ismeretlen ablak,
Idegen az ágy is,
Tíz idegen szuszogott,
S hozzá még a láz is.

Egyszer csak az ajtó,
Kivágódott sarkig,
Széles csípő, lázmérő
Jön felém és szólít.

Ha még egyszer a szám
Sírásra legörbül,
Bejön a Pofozógép,
S fülem belezöldül.

Csendben is maradtam,
Pisszenni sem mertem,
Álmomban a Pofozó
Ott állt épp mellettem.

Úgy képzeltem gurul,
Van vagy öt kereke,
Ezüst színe csillogó,
Lendül nagy tenyere.

Nem volt már velem baj,
Virrasztottam csendben,
A pofoncsapkodástól,
Igen berezeltem.

Régen történt nagyon,
Öt éves, ha voltam,
A sírást azután
Igen megfontoltam!

megj: 2. változat