Túlélni valahogy e verset

"Fáj, hogy a rím meghal. A drága
beteg halotthalovány, hiába,
nincsen segítség, körme kékül
és tapadósak fakó ujjai."
(Weöres Sándor: Diáknotesz, részlet)

                                    Annának szeretettel. Értelem és megértés dolgában.

Március végi havat tapostam,
szárnya szegett ember a szélben.
Rímek ropogtak, törtek alattam,
és haltak meg kedvemhez mérten.

Hó és eső szitált és vézna vágy:
túlélni valahogy e verset,
mit szomorú jókedvében diktált
' kuvikhangtól émelygős élet.

S akkor e riadt rémületben...
Másként nem lehet! Nyakamba vettem
az utat, mi sorsomba befut.

Szaladtam s a tűhegyes szilánkok,
a kínrímek táplálta lángok
nyújtóztak felém s szórtak rám hamut.