a telet már nem
a telet már nem éri meg. a muskotály aszúsodni fog a cérnán s a hideg kamarában dermedt zsír között a hús a búcsúzókat fogja várni mentás pálinkával és kaláccsal és jeges szél és fekete szélű hófelhő és megállott Nyárád is illenék; a belső szobába képzelem mint nagyapámat láttam s ott a bútorok még egyszer megkeményednek a varrottasok vászna kifeszül a fényképkeretek lerázzák a port a pókhálót a legyek piszkát s a szőnyegek még ez egyszer a négy falig elérnek; a telet már nem éri meg. Endréék felé ki fogunk látni húsz éve nincs tiszta ablakon körtét cserélünk a lámpákban és nem gyújtunk villanyt a sezlont kiporoljuk és senki meg nem ül rajta megvakult tükörben csupa szem vitrinüvegben csupa halk szókat hordozó száj régen fogott kezek rázódnak és a tekintetektől s a részvéttől megsűrűsödik a levegő a kicsi kályha meleget szuszog hogy az inget nyaknál s csuklónál meg kell oldani és nem gyújtunk villanyt és senki a sezlonon meg nem ül megvakult tükörben csupa szem vitrinüvegben csupa halk szókat hordozó száj kukucskálok derékmagasságban majd harminc év egybekötözve fölöttem mint kútnak nehezéke
|
|