Fullextra.hu

26.

Hajninak elcsuklott a hangja.
– Már most nem bírom tovább olvasni.
– Szerintem most már csak onnan folytasd, ami már a diszkóban történt.
Hajni megkereste azt a részt:
„Azt hiszem, fél 2 lehetett, amikor Hajni elment Krisztiánnal táncolni. Én ott maradtam Petivel az asztalnál. Nem sokáig beszélgettünk, amikor elfogyott a kólám. Peti is megitta az övét, és elment „utánpótlásért”.
Alighogy elment, nagyon rosszul lettem. Ennyire még sosem éreztem szarul magam. Kapkodtam a levegő után, olyan volt, mintha meg akartam volna fulladni. Aztán, mielőtt elsötétült volna a világ előttem, gyorsan felálltam az asztaltól, hogy kijussak a friss levegőre.
Szólni akartam Petinek, hogy ne keressen, de a pultnál is akkora tömeg volt, hogy nem fértem oda.
Amilyen gyorsan csak lehetett, kimentem, de reszketett a lábam, és kint sem volt sokkal jobb. De legalább nem volt tömeg és füst...
Egy pár perce sétálgattam, amikor egy srác megszólított. Magas volt, szőke, és borzasztóan vállas. Nem ismertem, de ha jól rémlik, a suliban mintha már láttam volna. Talán negyedikes... Megkérdezte, jól vagyok–e...”
Hajni, mintha sejtette volna, mi következik, sírva folytatta. Betti mindent részletesen elmesélt, hova mentek, körülbelül mikor ért vissza, stb.
Peti és Krisztián magukba roskadva hallgatták.
„Úgy szégyelltem magam, még előttetek is, hogy alig mertem a szemetekbe nézni. Féltem, hogy elítéltek hogy megvetést kapok tőletek ezután. Megpróbáltam ugyanúgy viselkedni, mintha semmi nem történt volna, pedig ezekben a percekben embert tudtam volna ölni. Furdalt a lelkiismeret, aztán – őszinte leszek! – titeket hibáztattalak, mert egyedül hagytatok. Ekkor döntöttem el, hogy nem mondok el semmit.”
Most már Peti és Krisztián is sírt.
– Tartsunk egy kis szünetet! – javasolta Peti. – És most gondolkodjunk. Ki mit gondol most, ebben a pillanatban Bettiről?
– Kezdd te! – szólt Hajni, közben elővett egy új csomag papírzsebkendőt.
– Sajnálom őt. És ezek után talán még jobban szeretem. Iszonyatosan nagy lelkierő és tartás volt benne. Ha ezt tudom, próbáltam volna rajta segíteni. De teljesen elhidegült tőlem. Olyan, mintha én tettem volna ezt vele.
– Én azt gondolom, el kellett volna mondania. Legalábbis én ezt tettem volna, ha a helyében lettem volna. Bár az is lehet, hogy én nem bírtam volna ezt végigcsinálni. Beleőrültem volna.
Nagyon erős akarata lehetett. Pedig már régóta ismerem, de úgy látszik, nem eléggé. És te, Krisztián? Hogy látod?
– Szerintem nagyon eltitkolta az érzéseit. Túlságosan is. Nem lett volna szabad hagynunk, hogy idáig jusson. Csak éppen nem tudtunk rajta segíteni. Azt hiszem, úgy érezte, hogy nem értjük meg őt.
Hajni folytatta a felolvasást. Mikor az aznapi történet végére ért, javasolta, hogy most kezdjék elölről.
„Június 4, szerda.
Hajni tegnap éjszaka itt aludt nálunk, úgyhogy a délelőttöt együtt töltöttük. Anyu 11 óra után ébresztett fel, azzal, hogy menjünk el neki bevásárolni. A boltban megismerkedtünk egy csi-nos fiúval, furcsa körülmények között...”
– Hát, azért nem kell panaszkodnunk Editnek, hogy Betti nem volt őszinte.
A továbbiakban kiderült, milyen hamar észrevette a Hajni és Krisztián között szövődő feszültséget. Négyük közül neki volt a legélesebb szeme. Azt is megérezte, amikor a diszkóban Petit meglátta, hogy ez valami rendkívüli dolog, ami köztük történik.
„...Első látásra beleszerettem. Egészen addig a percig nem hittem, hogy ilyen is létezik. Most már, hogy velem történt, azt gondolom, csak az ilyen szerelem az igazi. Az a lényeg, hogy higgyünk benne.”
Ezek után már le sem tették kezükből a naplót, míg végig nem olvasták. Már elmúlt 9 óra, mire befejezték.
– Úristen, terhes volt??? – kiáltotta Peti. – Most már kezdem érteni, hogy miért halt meg.
Amikor Hajni becsukta a kis könyvet, Peti kezébe nyomta, és átölelte a fiút, aki teljesen összetört. Krisztián csatlakozott hozzájuk.
Csak most vették észre, mennyire éhesek. Hiszen nem is ebédeltek!
Hajni szülei meghívták Petit és Krisztiánt is a vacsoraasztalhoz.
Néma csendben zajlott a vacsora. Mindenki próbálta magában rendezni a történetet.
Aztán Hajni kikísérte a két fiút a kocsihoz. Tapintatból Krisztiánnal csak egy rövid búcsúcsókot váltottak. Tudták, Petinek ez is mennyire fájhat: látni, hogy ők ketten összetartoznak. Neki pedig már nincs barátnője, akit szerethet. És nincs ennél fájdalmasabb dolog a világon.
Hajni, amikor visszament a szobájába, elővette Betti fényképét. A legszebb képe volt. Hosszú, barna haja szép hullámokba rendezve szét volt terítve a vállán. Mosolygott. Barna szeme csillogott.
A kép második példánya Petinél volt, a harmadik a szüleinél. Hajni emlékezett rá, mennyit beszélt barátnőjének, mire hajlandó volt elmenni fényképészhez. Mindig azt mondta, nem szeret oda járni. Hogy miért, azt nem árulta el soha.
Hajni előszedett még egy csomó fényképet az íróasztala fiókjából.
Egyiken ketten voltak Bettivel, nyáron, fürdőruhában.
Aztán Hajni tizenötödik születésnapján, amikor Hajni nem tudta elfújni a gyertyákat és Betti fújta el helyette.
Talált egy olyan képet is, amikor Betti tizenötödik születésnapján ott ülnek a torta mellett és még nincs elfújva a gyertya. Betti anyukája lánya kezébe adja a kést, hogy szeletelje fel a tortát, mert az így szokás. Bettin bő ujjú blúz volt, és ahogy átvette a kést, egy gyertyától lángra kapott a blúz. Épp akkor lett lefényképezve.
Hajni – akármennyire is szomorú volt – ezen a képen halványan elmosolyodott.
A következő képen, ami a kezébe akadt, Betti és Peti volt együtt. Mindketten mosolyogtak, a boldogságtól csillogott a szemük.
„Olyan szépek voltatok együtt! És most mindennek vége. Miért? Betti, miért tetted ezt?”
Hajni lassan álomba sírta magát.

27.

Peti, miután eljött Hajniéktól, nem volt ereje hazamenni. Haza, ahol Betti fényképei várták.
Nem tudott magával mit kezdeni. Valakivel beszélnie kellett.
Eszébe jutott az ápolónő. Végül is lehet, hogy szerencséje van, és éjszaka ügyeletes.
Mielőtt elindult volna a kórházba, hazaugrott átöltözni és a szüleinél lejelentkezni. Szólt nekik, hogy ne aggódjanak, nemsokára hazajön.
A kórházban sajnos nem találta meg Editet, annyit mondott neki egy másik nővér, hogy holnap reggel 6-ra jön dolgozni.
Peti elkérte a telefonszámát. A cédulával a kezében hazaindult. Este megpróbálta felhívni, de csak a szüleivel tudott beszélni, azt mondták, Edit nincs otthon.
Peti nem hagyott üzenetet.
Kevés alvás után másnap reggel a kórházba ment. Egy kisírt szemű Edittel találkozott a folyosón. Megismerték egymást, és a fiú lehívta a büfébe beszélgetni.
Mindenképpen tudni akarta, mit mondott el neki Betti. De Edit azt mondta, nem akar itt beszélgetni.
Majd jöjjön vissza este, amikor végez. Igyekezett a munkájára koncentrálni, de nem sikerült.
Felment az orvoshoz beszélgetni. Ő is megdöbbenve fogadta a fiatal lány halálát. Erre ő sem számított.
Edittől meghallgatta az egész történetet. És azt ajánlotta, beszéljen Petivel mindenképp. Neki is mindent tudnia kell. Segít a gyógyulásban, ha tudja, hogy ő nem volt hibás.
Az orvos azonnal hazaküldte Editet, de előbb megkérte az ápolónőt, hogy hívja fel Petit, és találkozzanak.
Peti örült a hívásnak, és máris indult. Addig Edit visszament a nővérszobába átöltözni.
A portánál találkoztak és beültek cukrászdába. Edit nagyon zavarban volt és furcsán érezte magát a fiú társaságában.
– Ugyan elolvastuk a naplót, és most már mindent tudunk, de engem érdekelne, neked mit mondott Betti.
– Rólatok beszélt, hogy ti voltatok a legjobb barátai, de úgy érzi, most ezt nem tudja nektek elmondani. Azt mondta, nagyon szerelmes beléd, és tudja, hogy most nagyon megbántott. De szeretett téged. Az utolsó percig, ebben teljesen biztos vagyok.
Peti könnybe lábadt szemmel hallgatta.
– Nem tudta feldolgozni. Első szexuális élménynek ez igen meredek volt… Mert nekem azt mondta, hogy szűz volt még. Nem tudta volna elviselni, hogy… hozzáérj, vagy ilyesmi. Ne haragudj, nehéz erről nekem is beszélni.
– Igen, tudom. Akkor döbbentem meg igazán, amikor kiderült, hogy terhes. Az én lelkiismeretem tiszta ebből a szempontból, mert mi nem… szóval még nem…
Edit hirtelen elmosolyodott.
– Értem én így is.
Edit kérte, hogy meséljen még Bettiről. Peti igyekezett szép emlékeket felidézni, majd a lány is kezdett magáról mesélni.
Sokáig üldögéltek, aztán Peti hazakísérte Editet.
– Sajnálom, hogy így kellett megismerkednünk.
De most már sokkal nyugodtabb vagyok.
– Szólj, ha valamiben még segíthetek.
Edit integetett, aztán bement a házba.

28.

A temetés napján szép napos idő volt. Nem is illett hozzá a síró tömeg.
Az összes osztálytárs, tanárok, szülők, barátok mind ott voltak.
Peti, Hajni és Krisztián a szüleikkel együtt Betti fejénél álltak. Pár perc múlva megjelent Edit is. A koporsóba tett egy pár szál virágot, a többit pedig a kezébe fogta.
Részvétet kívánt a három barátnak és aztán ott is maradt velük.
Még akkor is mellettük volt, amikor a sírhoz haladtak a koporsóval.
Peti csodával határos módon nyugodt volt.
Végigsírta ugyan a temetést, de nem vesztette el a fejét. Egyetlenegyszer sem zokogott fel hangosan. Jól tartotta magát.
Amikor lezárták a koporsót, még egy utolsó pillantást vetett halott barátnőjére. Gyönyörű volt. Mint Hófehérke az üvegkoporsóban, úgy aludt Betti is.
Amikor leeresztették a koporsót, a három barát karonfogva állt a sírgödör mellett. Kezükben egy-egy szál vörös rózsa.
A többi koszorút és rózsát a szüleik hozták. Egy pár szálat bedobtak a sírba, aztán kezdték rádobálni a földet.
Ahogy kart karba öltve álltak hárman, Edit csak ott állt mellettük és meglepődött, amikor Peti hirtelen közelebb húzta és belékarolt. Hajni összenézett Krisztiánnal és remény csillant a szemükben.
A temetés után körülállták a sírt és mindhárman imádkoztak. Edit közben elrendezte a virágokat, koszorúkat a sír tetején.
Rengeteg rózsacsokor volt. Mindenki tudta, hogy ez volt Betti kedvenc virága.
Amikor végzett, Edit is odaállt melléjük. Ő is csendben imádkozni kezdett.
Amikor befejezték, megfordultak és hazaindultak, kölcsönösen támogatva egymást.
Még egyszer a temető kapujából visszanéztek: a síron messzire világítottak a vörös rózsák.

Vége