Fullextra.hu

Poszterlány

1987. tavaszán látta meg Billy először Cynthiát egy filmsorozatban. És ekkor gyökeresen megváltozott az élete.
Pár héttel azelőtt töltötte be a tizenhetedik évét. Az anyukája egy hétvégi sorozatot nézett, Billy pedig leült mellé beszélgetni. És ottragadt a szeme a képernyőn. Döbbenten ült a kanapén, amikor látszólag „bekapcsolódott” egy lánykollégium életébe. Gyorsan elővette a műsorújságot, és kikereste a film címét, a szereplőlistában pedig rátalált a lány nevére. Nem hagyta békén anyukáját addig, míg el nem mesélte, hogyan kezdődött a sorozat.
Ettől kezdve minden hétvégén igyekezett ott ülni a tévé előtt, amikor kezdődött a film. Amikor a munka miatt lemaradt róla, akkor napközben folyamatosan Rá gondolt.
Különösen azok az epizódok tetszettek neki, amikor a lány énekelt! Merthogy szerepe szerint a suliban egy zenekar énekesnője.
Később megnézte a többi alkotást is, amiben feltűnt, posztereket, újságkivágásokat kezdett gyűjteni Róla. A képekkel kitapétázta a szobáját, a cikkeket és interjúkat pedig az ágya alá rakta kiterítve, nehogy összegyűrődjenek. Minden apró kis cikket elolvasott. Így derült ki, hogy Cynthia egy ikertrió középső tagja, a másik két lányt Jessicának és Elizabeth-nek hívják, és ők nem színészkednek, hanem civil életet élnek. Legtöbbször a lányt egyedül fotózták.
Azután, hogy meglátta, és beszerezte Róla az első képet, Billy megírta élete első dalát, „Poszterlány” címmel. Kölcsönvette édesapja gitárját, hogy bemutathassa az anyukájának. Csak neki merte előadni, amikor kivételesen ketten voltak otthon. Kikérte a véleményét.
- Anyóca! – ez volt a kedvenc megszólítása. – Ha Te lennél Cynthia, és hallanád, tetszene a dal?
- Maga a dal szép. De köze nincs a valósághoz.
- Igen, egy kicsit álmodoztam…
Összenevettek, aztán Maggie átölelte „kisfiát”.
- De ha dalokat akarsz írni, tedd azt! Szeretném hallani, ha valami ötlet kipattan a fejedből!
- Oké, de ez a dal titok, anyóca!
Billy még Mike-nak és Tom-nak se mutatta meg, csak azokat, amik ezután következtek.
A spirálfüzetet, amibe a szöveget írta, a fiók mélyére süllyesztette.
Nyitott egy új füzetet, ezzel egyidőben egy új fejezetet az életében. Egy csomó dalt írt bulikról, sörözésről, cigiről, lányokról. De ezeket is csak a mamája hallotta.
Írt egy dalt édesanyjuk születésnapjára is, meglepetésnek. Ekkor merte megmutatni magát a család előtt. Amikor este előadta, ott ült náluk Mike és Tom is. Ők is el voltak ragadtatva a daltól, és poénból Tom az asztalon dobszólót adott mellé, Mike pedig egy gitár hangját utánozva dúdolt. És máris megalakult a zenekar. Az édesanyja könnyes szemmel kisfia nyakába borult. Szombaton este aztán megint „összegyűltek” Billy szobájában, és Billy feltette a nagy kérdést: elkezdjék-e komolyan venni ezt a zenekarosdit. Amikor a másik két fiú rábólintott, Billy leszaladt az apukájához, elkérte a gitárját, előszedte a spirálfüzetet és elénekelte a dalokat.

Megvolt a cél, amiért dolgozhattak: össze kellett szedniük egy komplett felszerelés árát. Billy egy darabig még kölcsönözhette apja gitárját, de remélte, ez nem marad mindig így. Mike basszusgitárja is előbb-utóbb elérhető célnak bizonyult, de a dobszerkó árát összeszedni kemény dió lesz.
Most már a zenélés is Billy életcéljává vált, közvetlenül a Cynthia utáni sóvárgás után foglalt helyet. Kezdett besűrűsödni az élete, és egy csomó szenvedélynek élt: elsősorban bulik – ezen belül sör, cigi, fű, szex, lehetőleg ebben a sorrendben –, aztán következett Cynthia és a zenélés.
Mert akármilyen gyorsan telt az idő, Cynthia iránti rajongása mit sem csökkent. Családja először nem igazán értette az újabb Billy-őrületet, azt gondolták, majd kinövi ezt a kamaszos rajongást. Arra számítottak, hogy az idő múlásával csökken az odaadó figyelem az ismeretlen színészlányka iránt.
Különösen édesanyja próbálta Billy-t lebeszélni az értelmetlennek tűnő imádatról. De nemhogy nem csökkent az áhítat, hanem inkább fokozódott! Ekkor mindenki feladta, hogy eltereljék a figyelmét Róla. A McKenzie-családban ezzel össznépi Cynthia-láz vette kezdetét. Ha már lebeszélni nem sikerült Billy-t, akkor segíteni próbáltak neki. Mindenki, aki csak talált valamit a lányról, átadta neki. Már Mike-ra és Tom-ra is átragadt az őrület, bár kisebb mértékben. Billy szobája hónapok múlva már egy eleven albumhoz hasonlított. Mindent elolvasott Róla, amit talált. Rengeteg olyan kép is megjelent az újságokban, ahol a három ikerlány együtt pózol a fotósnak. Ugyan a másik kettőről nem sokat lehet megtudni, mert Cynthia volt a „sztár” a családban, de Billy mindent eltett.
Amikor nem dolgozott, nem a tévé előtt ült, és nem Mike és Tom társaságában múlatta az időt, folyamatosan az újságokat böngészte, és a már meglévő gyűjteményében olvasgatott. A cikkekből az is kiderült, hogy Cynthia már hat évesen filmben szerepelt. Kronológiai sorrendbe rakta őket, és szép lassan „összekockázta” magában a lány életét. Már kész „filmográfiával” rendelkezett, de ekkor még csak papíron.

„Star Magazin, 1985. év vége
„Sikolykirálynő”
Cynthia Wellington-ra nem véletlenül ragasztották rá ezt a becenevet. Első filmjében, egy horrorfilmben elég gyakran kellett velőtrázóan sikítania. A kislány pedig nagyon profinak tűnt ebben a műfajban. És ahogy tágra nyílt szemekkel, ijedt tekintettel meredt a kamerába, az külön bűbájos volt. Amikor első filmjét forgatta, mindössze hatéves volt. Ugyan azóta eltelt pár év, de hangja mit sem változott. És úgy tűnik, a szerepei sem.
- Nem esett messze az alma a fájától, hiszen szüleid is színészek. Négyen vagytok testvérek. Ennyi gyerek közül miért pont Te és miért csak Te választottad a színészi pályát?
- Mert nem vagyunk egyformák. Mindannyiunkat más érdekel. Én voltam az, aki a forgatásokon mászkáltam és kíváncsiskodtam. Szerettem nézni a szüleimet munka közben. Nagyon sokat tanultam tőlük. A többi testvéremet mindez hidegen hagyja. Elizabeth-t inkább az írás köti le, Jessica pedig fotózni szeret. És a bátyánkat sem érdekli a színészet. Én szeretek leginkább a középpontban lenni, imádok szerepelni. A többiek inkább hétköznapi életet élnek.
- És hogy kerültél az első filmed „közelébe”? Még pici lány voltál, amikor megkaptad első filmszereped.
- Amikor öt éves voltam, anyu elvitt apu akciófilmjének forgatására. Amíg mentek a kamerák, tudtam nyugodtan üldögélni, és figyelni, de mihelyt leálltak, odaszaladtam apuhoz, és megkértem, mutassa meg, hogy tud a valóságban is verekedni. Erre elkezdett bohóckodni, én pedig nagyokat nevettem. Amikor megijesztett, sikítottam. A rendező felfigyelt rám. Megkért, hogy sikítsak még. És kijelentette, hogy ezt a hangot meg kell mutatni a „világnak”. Ott helyben készítettek is velem próbafelvételt, és nagyon jól éreztem magam a kamerák előtt.
- Ennek ellenére eltelt négy év, mire ismét kamerák közelébe kerültél…
- Igen, mert elkezdtem suliba járni. Megpróbáltam visszazökkenni a hétköznapokba, de nem igazán éreztem jól magam. A forgatások idején magántanárt fogadtak mellém, hogy ne legyen korlátozva az időbeosztásom. Így továbbra is eljárhattam apukám és anyukám forgatásaira és apu filmjeiben statisztáltam is. Közben belekóstoltam néhány harcművészetbe. Szóval nem tűntem el, de úgy gondolták a szüleim is, meg én is, hogy a filmezés megvár. És a filmezés után mindig visszatérek a suliba.
- Az „Android”-ban nemcsak színészekhez, hanem egy robothoz is közel kellett kerülnöd. Nem féltél?
- Eleinte igen. Bár azt tapasztaltam, hogy a gépeknek kiszámíthatóbb reakcióik vannak, mint az embereknek. Ha nem azt teszik, amire utasítják őket, egyszerűen ki lehet őket kapcsolni. Furcsa volt egy géppel „beszélgetni”. Életre kellett kelteni egy masinát, szinte emberszámba kellett venni. Érdekes volt.
- És persze itt is gyakran kellett sikítva menekülnöd…
- Mit csináljak? Ehhez értek… – nevetgél Cynthia.
- Még mesefilmben is olyan királylányt játszol, akit elrabolnak… Nem tartasz attól, hogy beskatulyáznak ebbe a „Sikolykirálynő” kategóriába és mindig ehhez hasonló szerepekre kérnek fel?
- Én ezt egyszerűen becenévnek fogom fel, vagy kitüntető címnek. Büszke vagyok rá. Mivel még nem válogathatok a szerepek között, azt vállalom, amire felkérnek. De rendszeresen járok szereplőválogatásokra, ha hallok valami érdekes lehetőségről. Igyekszem „felnőni” a nevemhez.
- Reméljük, mielőbb ismét láthatunk egy nagy volumenű produkcióban.
- Ezt én is ugyanígy szeretném…”

Folyt.