Újév után kezdtek Billy-ék újra koncertezni, addig csak az étteremben dolgoztak.
A lányoknak folytatódott a suli. Most, hogy otthon volt, Cynthia visszakapcsolódott az iskolai életbe. Megint nehézkesen tudtak randizgatni. Most már Cyn is a saját kis lelkében érezte, milyen szörnyű egész nap másra figyelni, mint amire valójában szeretne.
Suli után a lányok hazamentek, gyorsan megírták a házit, meg felkészültek másnapra, aztán irány vagy az étterem, vagy egyéb randiszínhely.
Ha csak lehetett szinte minden nap találkoztak Billy-vel. Ha a fiú dolgozott, Cyn este benézett hozzá az étterembe.
Amikor Billy nem dolgozott, ébredés után tervezgette a napját, és már alig várta az estét. Ilyenkor ő ment el a lányhoz. Karácsony óta szabad bejárása volt Cynthia szobájába. Igyekezett akkor érkezni, amikor várhatóan készen volt már a tanulással, és nem maradt ott este tízig sosem. Már csak azért sem, mert a Cynthia szobájában töltött idővel egyenes arányban nőtt bennük a feszült vágyakozás egymás iránt.
Bár az idő telt, Billy kezdeti rajongása nem csökkent, ugyanolyan intenzitású áhitattal nézegette szobája falán a képeket, és hozzákapcsolta a fejében lejátszódott közös eseményekkel.
Esténként azzal a szívet melengető érzéssel bújt az ágyába, hogy már nem csak távolról imádhatja a lányt.
Marc és Liz rendszeresen vendégeskedtek a koncerteken, Jess szintén, bár ő nem igazán tudta, mit akarnak egymástól Mike-kal, csak azt érezték, hogy nem tudnak megszabadulni egymástól. Pár naponta összevesztek, aztán kibékültek.
Tom lassan túltette magát Liz-en, és egyre felszabadultabban beszélgetett velük. Liz is beletörődött, hogy Tom a közelében van, de ő már Marc-ot választotta. Liz óvatoskodott Marc-kal, nehogy megint rosszul döntsön. Szerencsére a fiú tisztában volt azzal, hogy időt kell adnia Liz-nek. A szilveszteresti csók óta nem történt köztük semmi. Csak amolyan óvodás módon kézenfogva mászkáltak és sokat beszélgettek. Liz még nem merte bátorítani, Marc pedig nem akart kezdeményezni. Erről elég sokat beszélgettek a lányok, Liz és Cyn.
Billy ismét megígérte, hogy nem hívja Cynthi-t a színpadra, és nem is tette. De nagyon szerette, hogy ott van, és egész este nézhet rá a színpadról.
Eltette kabalának a kis kendőt, amivel bekötötte karácsonyeste Cynthia szemét. Amikor pénteken este a koncerthez készülődött, színpadra lépés előtt a lány kezébe adta. Cynthia zavartan nézett rá:
- Őrizzem, amíg fenn vagy a színpadon?
- Nem, kössük ide a csuklómra, hogy velem legyen. Szerencsét hoz. Emlékeztet arra, hogy ha nagyon szeretnék valamit, megkaphatom. Mostantól minden koncerten rajtam lesz. Amikor nem vagy ott velem, akkor is a fejemben vagy, amikor ránézek.
Szertartás lett abból, hogy mielőtt fellépett volna a színpadra, Cynthia rákötötte a kendőt a kezére. És még egy szerencsecsókot is kapott a lánytól, ezzel jelezve a közönség nőtagjai számára, hogy az énekes szíve foglalt.
A koncerteken körülöttük tomboló lányok meg is értették, hogy mindhárom fiúval távolságot kell tartani.
Egyik este Cyn még a házi feladattal bíbelődött, amikor Billy megérkezett hozzájuk. A szülők beengedték, de közölték vele, hogy a lány tanul. Billy pár percet beszélgetett a szülőkkel, aztán bekopogott a szobájába. Cynthia csodálkozó arccal nézett fel az íróasztal mellől. Aztán széles mosollyal odament a fiúhoz, és megcsókolták egymást.
- Anyuék megengedték, hogy felgyere hozzám?
- Igen, azzal a feltétellel, hogy befejezed a leckédet.
Cynthia kuncogott.
- Az nem lesz olyan egyszerű, most, hogy itt vagy.
- Segítek. Hátha emlékszem még valamire.
A lány megmutatta neki a példát, de Billy mosolyogva elhárította.
- Nehezebb, mint gondoltam. Visszavonulok.
- Oké, akkor helyezd magad kényelembe, vagy menj vissza a konyhába, és hozz fel üdítőt két pohárral. Én meg gyorsan lezárom ezt a hülye feladatot.
Billy egy gyors puszit nyomott a lány hajára, aztán lesétált a lépcsőn. Sarah csodálkozott, amikor meglátta.
- Kidobott? – kérdezte mosolyogva.
- Nem véglegesen, csak azt kérte, vigyek inni.
- Mindent megtalálsz a hűtőben. A poharak a szekrényben.
Billy kerített egy tálcát is, és visszament. Teletöltötte a poharakat, aztán ledőlt a lány ágyára. Cynthia még nem végzett.
- Bekapcsolhatod a tévét, hogy elfoglald magad. – nézett fel a füzetéből.
Billy szót fogadott, de persze nem a képernyőt bámulta. Nézte a lány haját, ami különlegesen csillogott az asztali kislámpa fényénél.
Cynthia visszafordult a füzetéhez, de annyira érezte a fiú jelenlétét, hogy már nem tudott koncentrálni. Kizökkent abban a pillanatban, amikor a fiú kopogtatott. Pár percig még erőltette a figyelmét, aztán feladta.
Lekapcsolta a lámpát, és odament az ágyhoz.
- Kész van?
- Nincs. Majd holnap improvizálok valamit. Nem tudok most odafigyelni. Máshoz van kedvem. – suttogta csábosan, és kényelmesen elhelyezkedett Billy combján. Elnyújtózott a fiún, egyik kezére könyökölt és közel hajolt a szájához, közben végigsimított a mellkasán.
- A szüleid megölnek mind a kettőnket, ha megtudják, hogy eltérítettelek. – próbálkozott Billy.
- Nem tudják meg.
Ezt engedélynek is lehetett érteni. Billy fel is fogta az üzenetet. Kiakasztotta a lány hajából a csatot, beletúrt a hajába, és mohón csókolni kezdte. Egész nap erre a pillanatra várt, most minden elfojtott vágyát rázúdította a lányra.
Cynthia most már sokkal oldottabb volt, amikor kettesben elbújtak a szobájában. Ezért is volt szerencsésebb náluk találkozni. Billy-nél hamarabb elvesztették volna a fejüket. Így viszont még magukon és egymáson hagyták a fehérneműket.
Billy lassan húzta le Cynthiáról a kis pólót, és a nadrágot, és a lány már ekkor alig kapott levegőt. Még soha nem érezte magát ilyen furcsán: egyszerre volt nagyon melege, és közben mégis remegett.
Amikor a fiúról lekerült az ing, Cyn ekkor látta meg a tetkót, a barátságról. Jess és Liz mintha mondták volna, hogy a feliratot valószínűleg Billy-n is megtalálja majd.
De az autogram láttán teljesen elképedt. Cukkolni kezdte Billy-t, hogy amikor majd másvalaki tetszik meg neki, akkor ezt a feliratot el kell tüntetni valahogy. Billy kikérte magának: nem esik bele másba.
Billy úgy érezte, lángolni kezd a bőre ott, ahol Cynthia hozzáér. Mintha minden ujja egy-egy izzó gyufaszál lenne. A lány végigsimogatta a feliratokat, kíváncsi volt, vajon a rajz mennyire olvad bele a bőrbe, és milyen érzés megérinteni.
Nem engedték át magukat teljesen a kíváncsiságuknak, hanem kicsivel később felöltöztek.
Folyt.