Fullextra.hu

Eszter nagyon örült a történetnek, és teljesen feldobódott ő is. Pár napot még otthon maradt, addig nagyon várta, hogy majd azzal látogatja meg Andi, hogy megbeszélték a randit.
Viszont a héten semmi nem történt. Nem találkozott Bogyószeművel sem reggel, sem délután, sem este, amikor hazafelé ment barátnőjétől. Ahogy teltek a napok, úgy lett Andi egyre szomorúbb, pénteken már szinte kétségbeesett.
A következő héten pedig már ketten mentek suliba reggel, de akkor sem látták. Viszont Andi ekkor már csak kétszer vonatozott, reggel a város felé, délután hazafelé. Elmaradt az esti különutazgatás. Bár Eszter javasolta neki, hogy néha jöjjön át hozzá más időpontban, de még csak azt sem tudták mondani a szüleiknek, hogy tanulni akarnak együtt, mert teljesen különbözőek voltak a tantárgyaik.
Azt találták ki, hogy hétvégén bemennek randizni Zolival a városba, és Andi mehetne velük. Vesznek neki mozijegyet, hogy ne unatkozzon. Eszter pedig ellátogatna Zoliékhoz. Végre már kettesben akartak lenni, de trükközni kellett: otthon a szülők úgy tudják róla, hogy Andival lesz, így biztosan elengedik. Mindenki jól jár… Zoli pedig egyedül lesz otthon, mert az öccse dolgozik, a szülők elutaztak.
Andinak tetszett az ötlet, egy fél napot kóricálhat a városban, egyedül.
Persze, a randiprogram kitalálója Zoli volt, de nem úgy gondolta, hogy Andi is velük lesz. Azt már Eszter akarta. Zoli meglehetősen meglepődött, és csak úgy egyezett bele, ha Andi tényleg mielőbb lelép tőlük. Később majd találkoznak vele, hogy együtt menjenek haza a lányok, de ne legyen a nyakukon egész nap.
Eszter és Andi megbeszéltek mindent, szombatra mindketten elkéredzkedtek otthonról, elengedték őket azzal, hogy este 9-re otthon vannak.
Délelőtt találkoztak, Eszter már fenn volt a vonaton, Andi csatlakozott hozzá, Zoli pedig majd a végállomáson várja őket, aztán szétszélednek. Mindkét lány nagyon izgatott volt, mindketten teljesen más okból.
Odafelé nem látták a Bogyószeműt. Talán majd ő is ott lesz az állomáson. És akkor lehet, hogy ők is tudnak randizni. Vagy legalább megbeszélni valamit.
Eszter Zoli nyakába borult, amikor megérkeztek, Eszterrel puszit adtak egymásnak. Körülnéztek, hátha nem kell azonnal indulniuk, de nem látták a fiút egyik induló vonatnál sem, még a resti felé is elnéztek. Andi kitalálta, hogy bemehetnének a boltba is. Szinte az összes létező helyet megnéztek, ahol eddig összefutottak, de nem találták.
Így aztán elindultak, először hárman. Andi egy jó darabig elkísérhette őket, mert a mozi után még jó ideig gyalogolni kellett. Ezen a környéken a többszintes társasházak voltak, nekik pedig át kellett menni a családi házak közé.
Közben megbeszélték, hogy mikor és hol találkoznak. Hogy Andi ne tévedjen el egyedül, a suli utáni parkba beszélték meg a találkozót, délután ötre. S kárpótlásul, mert Andi ilyen megértő velük, a randi után Zoli meghívja a cukrászdába mindkét lányt. Eszter pedig a mozijegyre adott pénzt barátnőjének.
Elbúcsúztak, Andi besétált a moziba.
Remekül el is szórakozott a filmen, romantikus vígjátékot nézett. Közben kikapcsolt és tudott ábrándozni is. Megevett egy mamut méretű popcornt, üdítővel. Amikor vége lett a műsornak, az órára nézve azt gondolta, visszaólálkodik az állomásra. Most indulnak a délutáni vonatok, egyszerre több is. Jó esélye van, hogy találkoznak.
Hát, minden reménye szétoszlott, ugyan valóban sok kalauz és sok vasutas lófrált a vonatok közelében, de a Bogyószemű sehol.
Visszasétált a városba. Megtalálta a háromszintes áruházat, megnézegette a kirakatot és úgy döntött, körülnéz odabenn. Minden szinten egy csomó időt eltöltött, vett barátnőjének egy pár fülbevalót. A ruháknál felpróbált néhány fölsőt, és egy lila darabbal megajándékozta magát.
Észre sem vette, hogy elszaladt a délután. Bár még mindig volt egy órája a találkozóig. De még ott volt a főutca, ami tele volt kirakatokkal, volt mit nézegetni.
A parkban aztán nem sokat kellett várnia Eszterre és Zolira, kicsit előbb is érkeztek, mert azért aggódtak érte.
Irányt vettek a cukrászda felé, és a habos krémesek mellett mesélte el Andi, mivel töltötte a napját, és odaadta az ajándékot.
Zoli kikísérte az állomásra a lányokat, és várt velük, amíg már ideje volt indulni.
A következő héten sem sok új élmény érte Andit. Mindössze annyi történt, hogy egyik reggel két vonat egyszerre ért be, és a Bogyószemű a másikkal érkezett, mint a lányok. A barátnők vonata késett, ezért ért be egyszerre a másikkal. Most már sietniük kellett. A fiú nem nézett körül, nem látta meg a sínek mellett gyökeret vert Andit. Eszter próbálta onnan elrángatni, hogy menniük kell a suliba, de a lány megmakacsolta magát: azt akarta, hogy a fiú észrevegye. És esetleg meg is szólítsa.
- De látod, hogy nem ér rá.
- Nem, azt látom, hogy nem vesz észre. Közelebb kéne mennem.
- Most úgysincs idő beszélgetni vele! Elkésünk a suliból!
- Nem érdekel.
- De engem igen. Úgyhogy én indulok.
- De már régen nem beszéltünk. Délután pedig már nem lesz itt. Légyszi, várjál velem pár percet! – könyörgött Andi. Fontos volt, hogy ennyi idő után legalább látta, de ha már látta, meg akarta tudni, hogy mikor találkoznak.
Ez nem az ő napjuk volt. A fiú megvárta, míg mindenki elhagyja a vonatot, aztán visszament a mozdonyvezetőhöz.
- Na ugye, nem ér rá! Megmondtam. Most pedig futás!
Andi teljesen összetört, hogy a fiú nem vette észre.
Eszter gyanította, hogy a Bogyószeműnek ez az egész nem fontos. Csak Andinak.
Egyik délután Andi egyedül ment haza a szokásos délutáni vonattal. Eszter suli után még Zolihoz ment.
A vágányok mellett megpillantotta a Bogyószeműt. Ott állt az ő vonata mellett, és ő is meglátta a közeledő lányt. Andi megörült, mindjárt beindult a képzelete, mi mindent fog mondani neki a fiú, de ő csak mosolygott és köszönt. Aztán úgy kezdte, mintha csak tegnap találkoztak volna legutóbb.
- Megint egyedül? Csak nem randizik Eszter?
„Emlékszik!! Tudja, hogy hívják a barátnőmet!! Vajon az én nevemet sem felejtette el?”
- D…de igen, k…később jön h…haza.
- És te még mindig nem randizol?
- N…nem. És v…veled mi a h…helyzet?
A Bogyószemű megint rávillantotta gödröcskés mosolyát.
- Én sem. Nem nagyon van rá időm.
„Mégis mit csinálhatsz, hogy semmi időd? És mi lesz az ígéreteddel?”
- De neked ígértem egy városnézést…
„Tényleg gondolatolvasó…” Andi arca lángba borult, mint már oly sokszor, ha a Bogyószemű megjelent a színen.
- Majd megbeszéljük, most ülj fel, ne fázz!
Andi betelepedett a fűtőtest mellé, és várta, hogy majd beszélgetnek. Egy megállón keresztül „utaztak” együtt, beszélgettek a suliról, meg a télről, hogy mindketten utálják. A Bogyószemű megint átment a másik kocsiba. Andi látta viszont, hogy nem egyedül: amikor leszállt, egy másik pasit mosolyogva üdvözölt, talán egy kollégáját, majd együtt mentek át, és a Bogyószemű nem is jött vissza egészen addig, míg neki le kellett szállnia.
Amikor visszajött, mesélte, hogy már régen találkozott a pasival, tényleg a kollégája, és hát beszélgettek. Andiról megfeledkezett.
A lány felvette a kabátját és a többi téli kelléket, és az ajtó felé indult. Elköszönt a Bogyószeműtől, de most korántsem azzal az örömmel, amivel szokott.
Miután megállt a vonat, lelépkedett a lépcsőn, és máris indult volna tovább, de a Bogyószemű utánaszólt:
- Andi! Itt hagytad a kesztyűdet!
Utánahozta. Andi máris mosolygott, megköszönte és búcsút intett.
De hazafelé úrrá lett rajta a szomorúság és a csalódás érzése: találkoztak, beszélgettek, mégsem hívta randira.
A következő hetekben még rosszabb lett a helyzet: nem csak hogy nem vette észre a lányt, egyáltalán nem is látták!
De Andi mindig talált neki „alibit”: biztosan ő is beteg lett. Hideg a tél, és a vasutasegyenruha nem túl meleg. Vagy egyszerűen más időpontokban dolgozik, mint ahogyan ők suliba járnak. De az is lehet, hogy szabadságon van, és elutazott „melegebb éghajlatra”.
- Oda téged kéne már jól elküldeni! – dühöngött Eszter. Most már eleget hallgatta barátnője értelmetlen képzelgéseit.
Eszter sejtette, hogy a fiúnak van valakije, és éppen menekülőben van Andi elől.
A lány egész télen emésztette magát, fantáziált és mindenféle történetet kitalált, miért nem találkoznak, de az ábrándjaiban különböző helyeken, különböző szituációkban randiztak.
Kitavaszodott, mire legközelebb megint összefutottak. Andi ekkorra kezdett beletörődni, hogy a fiú elfelejtette. Erre megjelent!
Megint előbb ért ki a vasútállomásra suli után, mint Eszter. Most már teljesen lehangolt volt, a reményei mostanra megkövültek.
Gyönyörű volt az idő, virágillat érződött a levegőben, sütött a nap, de a lány mindebből semmit nem vett észre. Elhagyhatta már a nagykabátot, a kesztyűjét azóta éppen csak be nem keretezte, mert a Bogyószemű hozzáért… Ki nem mosta, hanem eltette a párnája alá.
Andi meg akarta várni Esztert, aki ma kivételesen időben ment haza, vele. Nézelődött és beleakadt a tekintete egy bogyós szempárba…
A fiú a restiben állt a pultnál, és szintén nézelődött. Pár perc múlva letette a sörét, és elindult Andi felé.
- Vége mára a sulinak? Hazafelé mész?
Megint mintha tegnap találkoztak volna… Andi nem tudta követni. Bólintott.
- És… te m…merre mész?
- Én is hazafelé.
Andi elszontyolodott. Akkor ma ennyi volt a találkozás.
- Azért mertem sört inni, mert már nem dolgozom. És most egy hétig sem. Talán vége a télnek, most végre kimászok a megfázásból. Napokig nyomtam az ágyat…
„Na ugye, hogy igazam volt, betegeskedett…”
- U… utazol is v…valahová?
- Nem, örülök, hogy végre otthon lehetek, úgy, hogy semmi bajom. Van egy csomó dolgom, meg a haverokkal fogok mászkálni.
„Csupa olyan program, amibe én nem férek bele. Biztosan lesz időd randizni is…”
Ezt nem említette. Azzal köszönt el, hogy „Majd találkozunk…” Andi ott állt és semmit nem értett. És ekkor megérkezett a barátnője, de most ő sem tudott okosat mondani. Illetve tudott volna, de félt, hogy túl fájdalmas lenne Andinak. Pedig lehet, hogy már le kellett volna tépni róla azt a nyavalyás rózsaszín szemüveget…

Folyt.