Télszirom

Reggel, úgy hét és nyolc között
Anyunak „fájtál”, szeretve.
Hideg szél friss hóval köszönt
Minden útszéli keresztre.

Deres ruhát öltött a kert,
Vakítón csillogó fehéret,
Fakopáncs lágyan, félőn vert
Fél ütemet, majd egészet.

Pulim még szalmáján aludt,
Meg-megrezdülve álmodott:
Bárányról, mely szökkenve fut,
Ha látja a pásztorbotot.

Hosszúra nyúló perceken
Nyugtalan csendben vártalak,
Kuszált, izgága lelkemen
Repedeztek a tűzfalak!

Hirtelen, irgalmatlanul
Sírás hasított fülembe,
Mint tűzvész szokott, oly vadul,
Lobbantál az életembe!

Versenyt futva tűnnek évek.
Tegnap gyermeknek láttalak,
Ma már büszke Nőnek, szépnek,
Kire ifjak kacsintanak.

Nem féltelek, bár vigyázlak,
Óvom lépteid, míg bírom,
Örök virágzásba zárlak,
Tüntetőn viríts Télszirom!

Nekem az maradsz, ki akkor,
Talán úgy hét és nyolc között,
A fájdalmas virradatból,
Szeretetembe költözött!

2009. 01. 22.

/ Loccca lányom 18. születésnapjára. Örökre:”apu”!/