Árvai Emil:

Jeremiás próféta

Sötét van,
sötétet látok:
mint zúdul pusztulás rátok
hamarosan.

Úgy zokog valami bennem!
Előre siratom azt a vészt,
amit már érzek és emészt;
mindentől elment a kedvem.

Nem érti senki a fájdalmam.
Mindig lesz valahogy - legyintnek többen.
Pusztába kiáltott szó szavam.

Zajlik az élet köröttem;
szerepem szinte komolytalan...
...Jaj, milyen küldetéssel jöttem!...