Szolga lennék csupán, ki a múlt miatt jajveszékel?

Koldus aki nem kap alamizsnát, de lopni szégyell?

Hályog van szememen, összefolyt minden fontos részlet.

A jövőt keresem, közben a szürke ködös képre

napot festek. Bágyadt tekintetem búsan az üres

teret vizsgálja, elvesztem, de bízok a semmiben.

Nem alkotok értéket és nem tudom a mértéket,

lassan üveggyöngyök, ősi aranyborjú díszíti

lelkemet. Kiürült életem, fogva tart a remény,

hiába átkozom sorsomat, nincs változás, kemény.

Az üvegtölcsérből lassan lefogy négyévnyi homok,

körös-körül széttiport falak, a Nemzeti romok.

Az öltöny jól áll nekem, talán még újra én leszek,

s ha nem, az sem baj, Világgá akkor sem megyek...