És akkor...
És akkor este! Úgy simultam gyönyörű testedre,
miként Jézus a feszületre. Egymásnak szembe,
és háttal, szemben régmúlttal, s ezzel a hatalmas
nagyvilággal! Egymásért, egymás ellen feszült
testünk valami istentelenül nagy vágytól égve!
Előbb Te ellenkeztél, aztán már csak a ruhád…
Míg megadta végül is magát számnak a szád.
(Tested már vágyott, bár az eszed tán még utált)
Vágyad kigombolta nyakig begombolt bőröd,
s az érintést, mit eddig őrzött, mind levetetted
forró könnyek közt. Aztán valami új született:
lettél megváltóm, s én lettem a Te feszületed.
És akkor másnap, kora hajnalban... Emlékszel?
ugye emlékszel arra? Ahogyan belém simultál
szótlan, csak engem akarva már! És én csupán
egyedül Téged, amíg élek. És tán… az után.
|
|