Az út
Az út... melyen járunk. Az út, melyre vártunk.
És az az útkereszteződés. Az a régi, lámpás...
Az utolsó háznál! Ahol sose jártam, és ahol
Te sem jártál, valamiképp mégis: rám találnál?
Az út... ahol árnyékom nyúlt utánad és feléd.
Ha kezed nyújtanád, tudom, most elérhetnéd.
Az egybefonódott árnyképek boldogan lépve
halnának a tiszta ragyogású hófehér fénybe.
Az út... mely a Te utaddal párhuzamban fut,
a végtelen látóhatár és az égbolt pereméig jut.
Ott összeölelkezve, eggyé válva az út megáll.
Csak akkor fogom tudni: tényleg megtaláltál.
|
|