Álmod
Kibomló lánghajad keretet fest gyönyörű arcod köré,
meztelen vállad kerek vonalán végig siklik a fény,
és szinte felsikolt végtelen örömében: hozzád ér!
Alszik minden. A Liget fái, a hinta, és a játszótér,
csak a bagoly visít ébren, a többi madár puha fészkei
menedékében alszik. Szinte látom, ahogy az éj fényei
lábujjhegyen lopakodnak, letelepszenek ágyad körül
egy pillanatra, hogy csodáljanak: mennyire gyönyörű
vagy álmodban is. Aztán arcodra valami árny vetül,
mely lelkedből szökött épp, és most futna, menekül,
mert az nem lehet, hogy ily igaz Embert mardosson
bármi bánat árja. Elillan, hogy álmod szép maradjon.
Takaród puhán simul testedre, vigyáz, ne is nyomjon
jobban, mint akár egyetlen tollpihe lenne. Mit álmodsz?
Talán Váradot látod? Vagy Erdély hegyeit járod éppen?
Esetleg ablakodon kilépve a ligetben sétálsz mezítelen
lábbal a harmatos fűben? Esetleg önmagad egykorvolt
gyermek képét nézed, ahogy Édesapádba kapaszkodsz?
Vagy talán itt nálam jársz? Ezen a számodra idegen
tájon? S lábad nyomában olvad a hó, illan a tél, hiszen
ez a forró szerelem nem tűri a hideget. Ha így van,
látod kitárt karom, szerelmes szívem, s hogy itt van
a helyed mellettem. Aludj csak Szívem! Őrzöm álmod,
közben elképzelem, ahogy szállunk hópihe szárnyakon.
|
|