A feltámadás
És a feltámadás zokog a sír szélén ülve.
(A lehetetlennel szembesülve: valamiképp
talán mégiscsak tenni kellene valami csodát.)
Hogy micsodát? Harmadnapos száraz kenyeret
az éhező testnek, kábulatot hozó bort a vérnek?
Szegény feltámadás, az istenadta, ha csak
sejtette volna, hogy elárulják első kakasszóra!
Csak mégegyszer nekifutni! De jó is volna!
Ám a közöny lábujhegyen végigfut az arcokon,
és minden esélyt eltörölve leordít rólatok:
A feltámadás az érdeklődés teljes hiánya miatt
végleg elmarad. A tétova tekintetek tekintgetnek,
néhányan sírnak, aztán belökik a szélről a sírba...
Hát így múlt el az utolsó esély s a feltámadás.
|
|