Néha még...
Néha még álmodom. Elmúlt idő húrjain álmot
zenél a kallódó gondolat. Veszett fejsze mind.
Mert mit ér, hogy egykoron minden szép volt?
Lábam alatt a fűszál is, s az égbolt fenn, amint
szikrázón szórta rám melegét, vagy ha milliónyi
csillag közül próbáltam azt az egyet megtalálni,
amely épp a Kedves felett ragyog. Mit ér mára?
Csak emlék, hogy volt perc, mit érdemes várni
akár heteken át is. Egy szó, egy mosoly, és mind
a kacagás, mely a legszebb zene volt. Már nincs
mi több lehetne! Hiszen a minden volt az enyém.
Én esztelen, rést marva szívemen, veszni hagytam.
Néha még álmodom. Már nem színeset, csupán
mint régi fekete-fehér film, ujjam közt úgy pereg
a perc. Negatív csupán. A Kép… az elveszett rég.
|
|