Hidd el...
Hidd el, én nem félek a csendtől! Hiszen régóta jó barát.
Csak a szavakat bánom, melyek nem jutottak el hozzád.
És nem bánom ha sötét van, hiszen az éj is régi jó barát.
Amit sajnálok annyi: éjjel-nappal nem futottam hozzád!
Tudod, én már nagyon régen nem járok a csillagfényében.
Por lepte be léptem nyomát, megfakult egykor volt énem.
Hidd el, ezt se bánom! Amit tettem, én nem bántam meg!
Sokkal inkább az fáj, amit soha nem tudtam elmondani:
Tudod a szerelem örökkön él, míg csak ember lesz a földön!
Na hagyjuk hogy össze törjön, szerelmünk temploma ledőljön.
Mit százezernyi érzésből építünk felhők fölé érő tornyokat,
amíg csak világ lesz a világ, bástyaként örökkön megmarad.
A szerelmünk,hidd el, amíg csak élek, lüktetőn él bennem!
Hogy szeresselek, az meg volt írva, s hogy hogyan szerettelek,
versekben mondtam el. De nem csak papírok őrzik örökké
neved, s szerelmünk. Hiszen csillagokból az égre írtam fel!
Hidd el, én nem félek a csendtől! Mert lehetek szótlan bár,
amit éreztem s érzek: a sötétben is átfénylő szivárvány.
És bár por lepi már emlékét Szigetnek s ránk szakadt vágynak,
élnek akkor is a csodák, s rózsa ága nő a kiszáradt fának.
|
|