Ma az történt, hogy Zoli bácsiéknak, akik alattunk laknak, kék lett a vajszínű padlószőnyegük. Rejtélyes az ügy, mert senki se vette észre, hogy a festéket az én Diszkó Veri űrhajóm szállította a helyszínre. Igen, mert madzagot kötöttem egy flakonra, amiről azt hittem, hogy már nem kell, és azt Apa használta, amikor a Nagyiéknál kékre kellett festeni egy ajtót, de egész sok festék megmaradt. A flakont, vagyis a Diszkó Veri űrhajót az ablakon keresztül madzagon lelógattam, a sima leszállást gyakoroltam vele, amikor a széltől himbálózni kezdett és egy kicsit bement a Zoli bácsiék ablakán. Sajnos a teteje nem volt jól rácsavarva, leesett, a festék meg a padlószőnyegre ömlött. Csak egy egész kicsit, igaz, a fal is kapott belőle meg a radiátor is.  Még szerencse, hogy a madzag nem esett le, vissza tudtam húzni, így engem nem vettek észre. Zoli bácsiék mindenkinek mesélték, hogy aljas prókátorok fröcsköltek be az ablakon, mert a Zoli bácsinak múltja van. A különös az, hogy Zoli bácsiék a negyediken laknak, odáig még a legaljasabb prókátorok se tudnak felfröcskölni. Mire Apa nevetve azt mondta, hogy a prókátorok ilyenkor egyébként is vörös festéket használnak, nem kéket. Merthogy egy képviselőnek a kocsiját is vörös festékkel locsolták le. Én nem értem, hogy ez miért van, azt se tudom, hogy az a bácsi miért visel képet, mert Zoli bácsinak is csak az az egy képe van, amit a fején visel elöl, az meg mindenkinek van, miért kell ehhez képviselőnek lenni. Apa ezen is csak nevetett, szerencsére nem tudta, hogy én voltam a prókátor. Juci néni, a Zoli bácsi felesége ugyan gyanakodva nézett rám, mert még két nap múlva sem jött le a kék festék az ujjamról, de azt mondtam, hogy az iskolában tintáztam össze. A Diszkó Veri űrhajót meg eltüntettem, azt aztán nem találja meg senki.

       Este átjöttek a Sterbinszkiék, mert a Tibi bácsi barátkozni akar Apával. Apát a Tibi bácsi nagyon fárasztja, mindig nagyon rossz vicceket mesél, amin Apának nevetni kell. Apa nem is akarta áthívni őket, de Anya erősködött, hogy jól jöhet még. Én nem tudom, hogy mi jöhet jól, de a Sterbinszkiék jól átjöttek, mert éjfélig nem is akartak hazamenni. Tibi bácsi jó nagyokat nevetett a saját viccein. Megették az egész kókuszos sütit meg a virslit is, amiből Anyu reggelit akart csinálni. A Mária néni, aki a Tibi bácsi felesége meg nem is ehetett volna virslit, mert vega vagy vegeta vagy mittudomén, aki különben csak spenótot meg csokit ehet, úgyhogy a csokikészletemet eldugtam az egyik radiátor mögé. Ott sajnos el is olvadt, de ez egy másik történet. Szóval a Mária néni úgy ette a virslit, mintha csokit evett volna. A nővérem meg azt várta, hogy a Kamilla is átjön, mert vele úgy jól elvan. Tudom, hogy a kamilla az egy tea, de vannak ilyen emberek, akik teáról nevezik el a gyereküket. Szóval a Kamilla nem jött, mert lázas beteg, otthon fekszik. Valami fertőző betegséget kapott, ha jól hallottam, Apa azt mondta tegnap Anyának, amikor azt hitték, hogy nem hallom őket, hogy a Kamillának abortusza van. Na, én ilyen abortuszt nem akarok kapni, de éjfél körül, amikor már nagyon szerettem volna aludni, de a Tibi bácsi hangjától nem tudtam, a radiátorhoz nyomtam a lázmérőt és bementem megmutatni Apának, hogy szerintem lázas beteg vagyok. Apa megnézte, rögtön elővette a hallgatóját, hallgatta a hátamat, mondta, hogy sóhajtsak meg ilyesmi. Na, erre a Strerbinszkiék végre elköszöntek. Kár, pedig még elmondtam volna, hogy szerintem elkaptam a Kamillától az abortuszt. Amikor végre csend lett, Apa megsimogatta a fejemet és azt mondta, hogy ezt most az egyszer köszöni, de sose tegyek ilyet többet.  Kérdeztem, honnan tudta, hogy csak viccelek a betegséggel, azt mondta, hogy a lázmérő negyvenhárom fokot mutatott, mert többet nem is tud és ahhoz képest igen virgonc voltam. Na, ilyen ez az orvostudomány.

  Ennyit mára, kedves naplóm.