Barátom, Neked szólok

Hé, te barátom, igen, Neked szólok,
ki dús fekete hajjal ülsz az irodában,
Leleteim fölé görnyedve, fejcsóválva
Látod, a felét már kidobáltam
Hogy gondot véletlenül se okozzak
Neked vagy bárki másnak,
Azoknak, kik időt nem sajnálva
Rozoga testem régmúltjába ásnak.
Hé, barátom, igen, Neked szólok,
Ki lábcédulámat firkálgatod mélán
Szidva magadban a sok tintanyalót
Aki elrágódik majd e kies témán.
Hol születtem, mikor, Édesanyám neve
S hogy hol és mi által ért utol a vég
Ki volt tanúja mikor utolszor
Sóhajtottam – igen, tán ennyi elég.
Vagy mégsem? Ugyanez öt példányban
Szükséges a Tisztelt Hivatalnak
Aki ellenőrzi, nyilvántartja hogy
Az emberek szép sorban, rendben halnak.
Kell még ezenkívül két kicsiny papír,
Hogy legyen mentségük a szállítóknak,
Hogy miért s hová tették kopott testem
Mit Kháronnal együtt ringat már a csónak.
Kell továbbá egy szelet keménypapír,
Néhány diagnózis és személyes dolgok
Hé, Te, barátom, igen, Neked szólok
Remélem, nem okoztam túl sok gondot.
Bár a vége, a neheze, na az csak most jön
Mert a lábcédula különleges papír
Lábam nagyujjára kötve díszeleg majd
Nem mindegy hát, hogy oda ki és mit ír.
Fényezett, mosható, különleges anyag
Vízálló, hisz érheti akármi nedvesség
Vigyáz rám utolsó igazolványom,
Vigyáz, mintha még megszökhetnék…
Hé, Te, barátom, igen, Neked szólok...
Ne ijedezz, csak most haltam meg éppen.
Mindenki látta. Vagy mégis élek még?
S eddig ugyan ki vette észre, hogy éltem? 
 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=20835