Pécs
(Kovács József Hontalan emlékére)
öreg és kivénhedt, mint a Pannon-tenger dübörgése
eozin bikaorr mutat utat a semmibe fúrva
gyakori, vagyis szinte állandó mentálbufencek kora
dekadens pribékség győzedelmes tora ( meg sosem feneklik )
fosztás, kobzás, a gondolkodó elmék padlássöprése
üres kagylóhéjak, utca nélküli vizeldék a fejek
vezetők messziről bűzlő árulásszagokat eregetnek
foltozott vitorlák metszik ketté a csendet
szilikontól dagadó mellekben légüres öntudat
irodalom? irodalom... messze fújt passzát
néhány csúcs, mint a Tettye a ködben,
bizonytalanul és megkérdőjelezve lebeg
nem az alkotás és nem az érték a cél
itt menőség dívik és számlálópörgető igazságok vannak
alapítványok, társulások és szabadkőművesek kalapálják saját eozinútjukat
nem mondható ki semmi
itt minden és mindenki civil
a fidelis civitas egyáltalán nem frankó, sőt:
ezért és bármiért szégyelld magad
nem zászlók, ölebek vakkantgatása vezet
a Király utca, mint egy mediterrán léggömb: jól berendezett
a teraszokon disznópörzsölőkkel melegített külföldiek ülnek
vannak közöttük elit és celeb irodalmárok, fontoskodó
(kor)rektorok
nincs hideg, a kurvák sosem fáznak
éjjel nappal borváros vagyunk
talpig miniben és minimálban
- mit tegyek? mit tehetek erőmön, szívemen és akaratomon még felül?
csak az eltaposott költők szeméből hullnak szakadár hópelyhek, Istenem.
|
|