Miatyánk, ki vagy a lelkemben
engedj elfogadhatóbbá lennem
miképpen én is elfogadom az ellenem tevőt
Segíts engem, szeretni sorsot és jövőt
Tedd boldogabbá a múltam
valamint minden boldogtalant, abban a múltban

Nem kell hogy simítsd a pofám ha beverik
Nem kell felszárítani a könnyem
az se baj, hogy gyengébb vagy erősebb vagyok
és néha kevesebb, mint ami telne tőlem

Mi az ami számít hát, végül...?

Az biztos, hogy a győztes kielégül
de nekem nem olyan fontos
még az se hogy vérfoltos
és tele van lábnyommal a hátam
Mondhatom, viszem az utat amit végig jártam
Tehát;  nem panaszképpen
csak levéllel takargatom éppen
álmodó gyíkomat
Sokszor éreztem úgy, itt is meg a fák közt'
lopakvó árnyalak élvezi kínomat

Megmutatnám neki meztelen arcom
szétmázolt foltokat harci színek helyén,
lehet hogy szánalmas, gyerekes harcom
de amerre megyek, minden a helyén
Kabátjaink alatt úgyis csak a bőrünk
lábaink alatt meg, úgyis csak egy út van
Nem számít már hogy ki ért  
Nem érdekes a hogyan
Nevetni megtanultam