Uram,
add vissza hitét annak is,
ki rongyokba bujtatott könnyeit
kietlen hídalján sírja el,
és hontalanul vándorolva
reménykedik abban
hogy te vigaszt nyújtasz neki,
ha hozzád esdekel.

 
Uram,
oly sokszor elnézem
azokat a könnyes szemeket,
melyek nap, mint nap
zokogva borulnak kereszted árnyékára,
s ilyenkor arra gondolok,
akár az én anyám is sírhatna ott,
mezítelen lábbal, ráncosan vénen,
ha a halál már nem előzte volna meg,
azt a sok szív nélkül született
gonosz alakot.

Uram,
sok már a fájdalom, nehéz a teher,
nem bírja cipelni az öregedő láb,
csak egyetlen remény maradt,
megtalálni azt az utat,
mely a mennyek kapuján át
elvezet hozzád