Siratjuk azt, ami elveszett bennünk,
amit akaratlanul romokká vertünk,
ami átkozottul fáj, de nem méltatunk szóra,
ha hallgatásra ítéltetett az érzés hírmondója.
Most úgy állunk egymás mellett,
mint két tolvaj ember,
ki egymás életéből évtizedet vett el,
s kinek lelke üdve az a mérhetetlen harag,
mi gyűlöletből épített téglakönnyes falat.
Már nincs közös út, min menni lehetne,
szétnyíló ösvény lett kettőnk fegyvere,
hol tövisnyomok véreznek minden egyes léptet,
mi távolba sírja a messzi-messzeséget.
Elválnak útjaink, s nem harcolunk ellene,
búcsúcsókot sem int szíveink hűlt helye,
hisz tudjuk, az érzés, mely idebenn még dúl,
 csak elhalkult suttogás, mi zokogásba fúl,
s az sosem lesz számukra tisztán érthető,
mert csend-bilincset von rá
a csillagtemető.