Tudom, hogy nem jössz Mama,
mégis-mégis várlak,
mint puha meleg kincset fogom a ruhádat,
és hozzásimítom arcom, hadd érezzem át,
édes parfümödnek virágillatát.
Tudom, hogy nem érlek el, bárhová is mennék,
hisz a távolságot nem győzheti néhány kicsi lépés,
de mikor este van, és csillagszemed látom,
átlátok Mama a fényes mennyországon.
Látom, hogy ott ülsz, és könnyed hullatod,
hiába ölelnek gyöngyhajú angyalok,
neked, csak értem fáj annyira a szíved,
értem, ki visszasírja gyermekmeséidet.
Üres a ház Mama, üres nélküled,
a bútorok, az álmaim mind-mind eltűntek,
csak egy tőlem kapott rajz maradt a hófehér falon,
mely neked készült egy ünnepi napon.
Próbálom a hiányt ki nem mutatni,
de nem tudom Mama, mert itt bennem valami,
újra és újra feltépi a sebem,
azt, ami forratlan, mi nem gyógyul be sosem.
Tudod Mama, amíg emlékemben élsz,
olyan, mintha kettőnk között nem szűnne a lég,
s e lég újra hallatná hangod bársonyát,
melyben eggyé válik majd
a föld és ég-világ.

 fotó:Ernest