Késő őszre jár - már hó-szemcsés a táj-
a rozsdás avar alatt egy fagyott kismadár.
Vértől ázott tollain zúzmaracsepp remeg,
mit a szél-hordott falevél maga alá temet.

 
Volt-e álmod, nyári álmod, halott kismadár,
repültél-e vadvíz felett, mint a gyors sirály,
vagy magányosan szálltál a felhők tetején,
mikor szárnyaidra zuhant a csillagtalan éj.    

 
Most könnyű tested lebegését sírja-e a párod,
visszavár-e fészkedbe, ami könnytől ázott,
vagy feledésre ítéltettél, annak is, ki szeretett,
kiért talán feláldoztad önmagad, s az életed.

 
Van az úgy kismadár, hogy minden elveszik,
ami régvolt, ami szép volt, elenyésztetik,
s nem marad más hátra, csak néhány toll darab,
ami történetbe karcolja fagyhalálodat.

Kun Magdolna