Azt mondják, minden sebet begyógyít az idő,

minden fájdalomra lesz enyhülő vigasz,

s ahogy szárnyra kapnak felettünk az évek,

könnyeink is lassan mind felszáradnak.

Azt mondják az embernek, azt is ki kell bírni,

mikor társ és álom nélkül egyedül marad,

s mikor tajtékzó, bősz hullám sodrásaként éri

a kénkőként zúduló, heves indulat.

Azt mondják szívünk százszor is megszakad,

mégis-mégis összeforrja a vérző ereket,

hogy azoknak halálosan mély pengenyomából,

gyógyulatlan hegek mégse legyenek.