Nappal,
bohóc vagyok én is, mint annyian mások,
kacagok, nevetek, komédiázok,
lelkemből játszom el az élet muzsikát,
hogy boldognak lássam az emberek arcát. 

 
Nappal,
bohóc vagyok én is, kit kerülnek az álmok,
kinek maszk alatti könnyét soha nem látjátok,
mert befelé hulló cseppjeit felissza az ér,
mikor sós íze az édes vérlemezhez ér.

 
De este,
este, mikor elcsendesül, s elalszik a világ,
leöltöm magamról az álbohóc ruhát,
és mezítelen szívemmel zokogom a csendet,
megtagadva magamtól minden mosolypercet.