Mikor elmentél Mama,
szívembe zártam azt a meleget,
mely lelked által melengette
gyermekkezemet,
mert tudtam eljön az-az idő,
mikor minden nyári évet,
hópelyhekkel lepnek
a novemberi léptek.

Most újra ősz van Mama,
jeges szelek fújnak,
könnyet hulló falevelek
intenek a múltnak,
s én csak nézem-nézem
hogy sodrónak messze,
és hogy válnak el egymástól,
ahogyan én és te, akkor, ott
egy februári este.

Ma fejfád előtt állok,
s nap-sárga krizantémom
sírodra teszem,
hogy a szirmaikba gyűjtött
fénysugarak majd
felülemelkedhessenek,
mélységekbe zuhanó
csillagtüzeden