Smaragdszemű csillaglány,
szíved tépte ez a nyár.
Ne várj tavaszt, nem jön már,
hát tél nyomában induljál…

Havas fenyők között járva,
álmodd magad napsugárba,
s gondolj néhány ölelésre,
mely szárnyat vont az égi-kékre.

Mikor könny oltja a tűzhalálod,
s te pernyehamvú véged járod,
ne feledd, a földi percek,
bár fájtak, s néha elvéreztek,
de részük volt az életednek.