Sok éven át nem tudtam, milyen a szerelem,
milyen, ha a félénk kezek megérintik egymást,
s milyen, mikor testünk a távolból is átélheti
az elcsókolt vágyéjszakák kék lepedő álmát.
Valahogy mindig elkerült az-az ismeretlen érzés,
mely égig tud emelni, és szélszárnyakat adhat.
Sosem hittem, hogy van olyan különös szívritmus,
melynek lüktető dallama másik szívre hallgat.
Sokszor néztem sötét éjben egy tündöklő csillagot,
ahogy merészen megbújt a sápadt holdfény alatt,
s ilyenkor arra gondoltam, talán így kell szeretni,
hűen őrködni ott is, hol csak álmodozni szabad.
Már megismertem az égi csodák ritka tüneményeit,
az életre késztető ébredések apró mozdulatait,
azokat a gondolatokhoz simuló időtlen perceket,
mit akkor érzünk igazán, ha szeretünk valakit.
Elfutnak a szálló évek, és mindig lesznek emberek,
kiknek lelkében sosem égnek fellobbanó tüzek,
hiába keresik sok-sok éven át azt a kék madarat,
csak távoli képzelet marad, hogy ilyen érzés lehet.
Én már boldogan fogok indulni a leghosszabb útra.
Nekem már odaát is szólni fog a kék madár hangja,
mert aki egyszer meghallotta földöntúli énekét,
az ott az égben is örökké azt a szép muzsikát hallja.