Az idő elrohan, s én öregszem fiam,
látod, sok száz könnyes nap ránca van rajtam,
ráncok, mit a múló évek reám aggattak,
hogy elhervasszák öröknek hitt ifjúságomat.

Mert a szálló idő senkit nem kímélhet meg,
ő egyformán forgatja a sorskerekeket.
Király és koldus közt, nem tesz különbséget,
 minden arcra ráékeli a gyorsan pergő évet.

De addig, míg létezem, és szerethetlek téged,
nehogy fájják bús szíved az elrohanó évek,
mert amíg kezem fogod, s én kezed foghatom,
kortalanul lépünk át az idősíkokon.