Ha majd ünneptáján belenézel
gyermeked szemébe,
s meglátod a felhőtlen boldogságot benne,
gondolj azokra is, kik árván maradtak,
s kik könnyeiket törölgetik valahol az út szélén
az emberektől messze.
Gondold el, milyen fájdalmas nekik
egyedül róni azokat a céltalan utakat,
melyeknek a végén
nincs kedves szó és nincsen ölelés,
csak fájdalom van,
mérhetetlen fájdalom,
melyben soha nem ér véget
a kínkeserves léptű
egyedül menés.

Ki felnőtt, s kinek szíve van,
az mind felemeli őket,
magasba tartja, és megszeretgeti,
ezeket a számkivetett, kitagadott,
bűnös esendőket.
Mert kinek szíve van, az tudja,
egy ártatlan gyermekélet
mindig, de mindig
a szívvel érzők
dolga.