Néma búcsúzás
Elszorul a szívem, mikor visszagondolok
drága jó anyámra, ki némán búcsúzott,
és fájva integetett mikor azt mondtam neki,
újra eljövök, ha időm engedi.
S múltak a percek, a napok, és a hetek,
és semmissé lettek azok a régi ígéretek,
mit anyámnak mondtam ott a kapuban,
ahol kitörni kész könnyem, visszafojtottam.
Visszafojtottam, mert láttam, ahogy titkon
fáradt arcán kiült az a szokott szívfájdalom,
mit én is érzek akkor, mikor gyermekeimnek
görcsbe rándult kezem búcsút integet.
Ha tehetném anyám, mindent jóvátennék,
letörölném arcodról a könnyek verítékét,
és kezed fogván ezerszer is megköszönném azt,
hogy vártál rám hűséggel ott a gang alatt.
|
|