Biztasd lelkem
Mounth Athoson kél a látóhatár,
elnyelte fátylát a szeles hajnalpír,
hogy eltörhesse kósza felhők sorát -
díszletként - hullámok hátán világít.
Gyenge választ tercel Thassos szigete,
hol kolompját egy kecskebak lengeti,
miként a hegyoldalt nyakába vette,
és a nyájat friss bokrokra tereli.
…
Megnyomta lelkem a minapi nyomor,
ma is falsítja a tenger nótáját,
s hangulatom e hajnalon is komor,
mert nem lelheti csomójának titkát.
Oly reménytelenek arra az álmok,
parttalannak tűnnek esdeklő imák,
kopott tekintet veszik a távolba,
hisz' segíteni hogyan is tudhatna?
Miként jégkockán a napsütés dermed,
úgy ömlik rám a végtelen zúgása,
mint vívja elemi harcát a tenger,
úgy tombol tajtékhabjának varázsa.
Szívem dúlt, zilált - megnyugvásért eseng,
s szél bomlik borzolt, ráncolt homlokára -
mily egyszerű lehetne a szánalom,
de sikamlik kezünkön a bizalom.
…
Látom meginogtál – egy pillanatra,
Te is bizonytalan lettél – megálltál,
hisz' ők is gyermekeid – valahányan...
Biztasd lelkem, hogy jön még egy jobb világ!
Astris, 2006. november 1.
|
|