magunknak glóriát álmodni kicsit sem nehéz s feledni szemünk szálkáit könnyű gyengeség aratnánk az asztagot is hajt az éhség a híresség mányoka kábít mint csalfa szépség mély tunyaságba andalít melyen lelkünk ég
de
a lomha pillanat majd igazat szól kezünkön az űr szégyentükröt fest s rostálnánk magunk az ocsúból elhamvad a tűz míg pogácsát keres
de
lesz-e még jön-e még jöhet-e még újra egy pillanat
