ha majd az utolsó könnyét is elénekelte a világ,
ha majd az utolsó vonó is eltörött a szó fokán,
ha az utolsó szerelmet is feléli majd a pirkadat,
ha az utolsó ablakot is elvakítja majd az áradat...
emeld az égre büszke homlokod,
tárd kapud esdeklő megváltáshoz,
rebegd imád, kérj meghallgatást,
mielőtt a mennynek kapuja bezár...
…
pihe lepelként elszállt az advent,
a zsoltárok dicső éneket zengnek
integer vitae – megszületéséről,
s hallani sem akarnak a világvégéről...
csak annyira termett szárazzá lelkünk,
mint piger campus magunk is élünk,
s annyira szereti ő majd tenmagunk,
miként is magasztaljuk őt önmagunk.
Milano, 1988. december 22.
(integer vitae = tiszta életű; piger campus = terméketlen talaj)
