Gügyögésem megállt. Megnyíló elmém -
bő gatyát váltva - felvételizett
a Hetvenhét magyar népmesébe,
hol betűket raktak a képek köré.

Ujjaimnál is sokkal többen voltak,
és viccelődtek velem veszettül,
elém ugrándoztak szertelenül,
míg másnak adták szájra a titkokat.

...És jöttek, megindultak büszkén felém,
előbb egyenként, sorban, majd csőstül,
s bár a képek varázsa csendesült,
a szavak óriásként dőltek elém.

Lehettem köztük daliás királyfi,
tekeredhettem égig érő fán,
trillázhattam egy megírt zongorán,
de átláthattam a vakablakon is.

...Mára tisztábban látok minden betűt,
hű ékként rakom kincseim közé,
és már annak örvendek időnként;
hogy én is rögekből moshatok derűt.

Zagyvaróna, 2007. január 16.