Szerelmes cukrú-dallamot írt a hajnal,
- tisztán zengőt - az ébredező ég alján,
derűje lemosta a köd morcosságát,
s viruló titkával kántált a kelő Nap.

Szerelmes gerléknek könnyen száll ösztönük,
- tisztán, csengőn – éled fel az ősrégi vágy,
nem túrja fel könnycsepp a csoda oltárát,
s menyegzőn trillázik szabadon erényük.

Ó csak gondtalan galamb lehetnék én is,
kinek táncát megírták az évmilliók,
s talán lelkemet sem vájnák ribilliók,
hiszen együtt szállhatnánk a csillagfényig.

Ó csak maradna kicsinyke remény mégis,
lesve várnám a jó szót, a szárnyat adót,
majd csókommal elsúgnám a harangszót,
hogy csokrokkal szórjam lábnyomod az égig.