Esdeklő babonák bal lábam ujján,
vidáman ugranék, gomblyukba ülnék
- ilyet még sohasem látott a világ -,
de kormos a kilincs, s szökik a legény,
elhagyná fene nagy rössel a leányt,
ha álmom lekésné ma az ébredést.

Esküvői menettel jön a szerelem,
pecsétes ruhánkkal megtisztul a baj,
az asztalra angyal hozza a csendet,
ajándék ollót egy barátod adhat,
melyet egy törött tükör tetézhet meg,
s elmondja, meddig leszel még pártában.

Sötétlik a macskák éjszőrén a haj,
boszorkányok seprűjén bűnt nyávicál
a sok misztikus fény s megannyi kacajt,
de négy dús levélben Lakshmí szava száll,
hová só borít egy jó kis perpatvart,
s eljő majd a szerencsepók is hozzá.

Istennő kezében patkó már a Hold,
melyet hét apró lyukkal felékesít,
nehogy sírja péntek és tizenhárom,
s gonosz járja táncát, míg a jó veszít...
Keresztünk nehéz mint Jézusé is volt,
kinek vérén kaptunk - bűnünkre - gyógyírt.

Az újévre kihűlt gyertyát önt a múlt,
a medvén az idő már nem fog jövőt,
hiszen gyomra a naptár lapján a húr.
Falábú lucaszék, hímzett keszkenő,
első férfi, fehér ló és trubadúr,
ma mind csak emlékstrófa egy falvédőn.

Vagy mégsem?

Zagyvaróna, 2007. március 28.