Elnyűtt vánkost szakajt az ébredés -
jajong, s reggelt recseg az ágy -
madárdal-útra kél egy nap, ismét
tervel, lelkendezik a vágy,
csakhogy keze elég fürge-e még,
hogy csak az arcom legyen lágy?
...Feledte foltos gatyáját a köd,
s egy új virradat szele jön?

Arcomon összetört márvány a múlt,
- ledér tegnapok szántása -
aprócska neszekkel hajamba túr,
- finom mosoly villanása -
a víg tavasszal újra összesúg,
s kalandozik ma képmása,
amíg bárányfelhő bújócskázik
az ég kékjébe karmazsint...

Jöjj! Jöjj! Siess! Április bolondja,
húzz a távolba még csíkot,
hogy az egész világ álmodhassa
a tizenhét pillanatot!...
A távolt tekintetem feloldja
- féli, hogy beleordítok -
tenyeremre víg dalocska téved,
és gondol még egy merészet.