Megtelt ismét - teljesen - a terem, indul a koncert,
a méhkas dala szól, s illatokat vet a kert,
sűrű mámorban fut az orgona éneke – újfent -,
míg az akác fátylán májusi nóta mereng.

Ó! Szerelem, viruló szerelem, te mesés fiatalság,
tündöklő szépség, s víg ezer-új aranyág.
Ó jaj! Röpke időn tova vágtat az én tavaszom már,
elrepül Ámor nyílvesszeje, és jön a nyár.

Ősz kacag - árad elém utamon - rögös éveken oszlik,
lenge ruháján folt, s ráncaimon habozik.
Szép, ifjú korom! Édes akácillat, ne siess még,
hagy szárnyalhasson még a picinyke remény!

S majd tél jön, röggé fagy a lét, megdermed a fénylő,
elviszi messze a dalt, mit befedett az idő...
Most tavasz ujjong, arcomon élesedő vonalat húz,
ébred a táj - keserű már dala - s fárad a múlt.

Zagyvaróna, 2007. május 17.