Utas vagyok én is - megálmodott perc - a szekérrel
együtt robogva, rohanva és dalolva egy apró
nyikordulás. Kártyalap a nagy utazó kezében -
a cinkelés szerint - talán, hogy összeálljon egy terc.
A sorba illenek már születéskor kinőtt ruhák,
előre megírt lapocskák, melyet kezemre osztott
az áldó, s nem nyúltak le a hamiskártyások... Reggel.
Reggel köszön az ablak hunyorgó szemei között.
Nem tudom?! Fáj vagy ujjong a ma köröttem? Ő ölel,
vagy én veszem majd ölembe, s ringatom - ideig - őt,
mint engem álltat bölcsőm gyermeksírása... Csivitel
kertem, és kilincsel a Rónai-oldal untalan
napfelkeltéje egy kicsit lelkem tegnapja előtt,
hogy orromra koppintsa mai szorgalmam... Szeretem.
Szeretem a reggelt, s nagyon szeretek veled kelni.
Imádom nézni hajnali szusszanásod, vigyázni
a pillanat harsogását, hogy pihe rebbenése
ne túrjon a szőke tincsek közé... Áldás ez nekem.
Égi áldás, hogy helyjegyünket egymás mellé adtad,
Uram. Az út hossza? De jó is lenne, s gyönyörű még...

Zagyvaróna, 2007. július 4.