Nyár tombol - eszetlen a hőség -
kristályos ütemre remények,
képek égnek a szikra körmén,
s lángoló szerelemhez érnek
ábrándok, erőtlen erények.

...S elfújja a szél az üvegszív
aprócska szilánkjait - árnyak
botladoznak ikont szemébe -
míg alaktalan álmok áznak
ízekre kopott sugarában...

Szállj, szállj ezer édes, ezüstös,
csengő szavam, oldj ereinkben
még ezernyi szerelmes érzést,
vedd magadhoz a fényeinket,
s öntözd meg ölünkben a kerted!

Szólj nyári dal! Ékesen áruld
strófád! Esedezzetek ódák,
hallgatag metaforaláncok,
rímek, angyali képsorocskák,
és zengjenek újra a múzsák!

...Nyár van. Sorakoznak az órák -
új pillanatokkal üzennek -,
múltba készül a tegnap, s emlék
lesz csupán az iménti selymes,
esti csók... Olyan édes... Érett...

Zagyvaróna, 2007. július 18.