Az ablakon - kopott tájképen - lóg a távol.
Hajnalodik.
Összeráncolta homlokát az éjjel,
s résnyire nyitja a holnapot.
Nincs visszaút - az idő lejtője meredek.
Fut... Egyre csak fut, fut. Gyorsul,
miközben mi magunk skarabeusz-galacsinunkat görgetjük
- naná, hogy fölfelé...
Nem esik.
Elült a tajték, csak kócai látszanak a fákon.
Virrad...
Rohadék ez az egész.
Összekeverte valaki bőszen a lapokat,
és már nemcsak a tizenkilencre,
de még a húszra is húzni kötelez.
De mi a túrónak kell húzni,
ha nincs egyes ebben lelketlen pakliban? ...

Zsenge fűszál a reggeli imám,
és megrezdül a távol az ablakon.

Zagyvaróna, 2007. augusztus 22.