Már megtörölte - illendőn - száját az idei nyár,
lakomáján elkopott néhány barát - emlék csupán
a tavasz volt... Fáj, hogy ismét sárguló levél billen
cipőm orrán, s harsogó múlt-dalt reccsen talpam alatt
a tegnapok délceg ága... Hamvas virágok jaján
a hajnali dér virít. Könyörtelenül itt az ősz,
szárnyára bízta a holnapokat a csivitelés,
s torkunkat egy újabb október szorongatja... Robog.
Illetlenül kacagja pipacsaimat az idő.
Nehezen osztja már az új szalvétát - nekem -, hogy majd
egyszer még szárnyaló késem, villám, kanalam legyen.
Bár, most nem inog az asztal lába, de a göröngyök
sem simulnak alá már, s a szék sem gurul magától...

Láthatatlan lapra számokat rajzolok - magamnak...
Reggeli keresztem csendjén virrad egy újabb reggel.

Zagyvaróna, 2007. október 3.