kevés a dal – kifáradt -
a torka ég – kiszáradt -
a nyári nótaforrás
egy őszi altatódalt
mesél - a szél - szomorkás
november andalít már

talán a nyár - de szép volt -
vidám világ - de rég volt -
ma már egy édes emlék
mikor becézve csókolt
regélt - a szél - s a kert még
ma hóba írja csendjét

de tél jön ott - tavaszt hív -
sötét az ég - belém csíp -
könyörtelen fagyot szór
a tegnap inge csak sír
zenél - a szél - megint szól
kacagna még egy új szót

Zagyvaróna 2007. november

Előttem én, magam
(második variáció)

milyen nehéz fehér betűt kinyögni, ha
sötét a tollam és papírom oly fehér
a fránya görbülő vonás is oly facér
miként nagyot kacag csak a vonalzómra

Egy hatalmas könyv fölött ülök - már elég régen -
előttem én, magam. Lapjaim emitt csillogók,
dioptriátlan fényben ragyog a számlálatlan
víg öröm, múltam kristállyá csiszolnám, de kopott
már szamárfüle - néhány megkezdett dagonya sír
vissza a tehetetlenség labirintusában...
Jó diák módján harapnám be az egészet, de
az átlapozott oldalak visszahívnak. Mindig.
Ha kihagytam egyet, később sírtam azt. Kamattal.
A betűk, mint megannyi pillanat víg széltáncot
járnak nyári harmaton. Lehevernek a pázsit
ölelésbe. Milyen jó... Csókok, ó csacska csókok -
emlékek hada már csak a nyár, csapongó szele
oly messze száll, és napok dőlnek hátamon tehert...
Füttyös nótáján a november korai telet
hint a tájon, kergeti az egyre jobban pörgő
naptárlapokat. Vigaszát néhány madárdalba
rejti, hogy majd a tél után a tavasz melengje
újra. Újra és újra... Annyi még az üres lap...

milyen nehéz fehér betűt kinyögni, ha
sötét a tollam és papírom oly fehér
a fránya görbülő vonás is oly facér
miként nagyot kacag csak a vonalzómra

Zagyvaróna, 2007 november

(a harmadik variáció a Novemberi szél)