kacagj teljes erődből
nevess világ nevess ki engem
hiszen csak én vagyok én
kicsit tévelyedetten
sivatagom közepén

röhögj bő teli torkon
kövezz meg engem álmomért most
amíg a szó tenyerén
szakadt falka vet árnyat
s tiport virág csak a fény

de egyszer köved ordít
vonyít nagyon feszeng magában
hiszen kihunyt a remény
kezén minden elillan
ha forrong majd a sötét

de sírj is ha a szó fáj
nekem se fáj talán kevésbé
bogozd ki majd a batyum
hová a friss pogácsa mellé
pakoltam pár halk azúrt

Zagyvaróna, 1971