Gyertyaként
a hegy mögött vajúdik a reggel - épp -
strázsájaként lel engem az árny helyén,
pedig csak itt maradtam - önként -
tegnapi ingem erőtlen ujján.
Ám, bizony
rohanni kéne, gondtalanul tovább,
az ősz is égne - álmai közt matat
őrült szerelmet - és szeretne
újra a tarka mezőre szállni.
...s lám, a szél
egy árva kis babérlevelet kapott
hátára - meg sem állt az Olümposzig -
az istenek kegyére várva.
Arra leírtam a titkot én, hogy:
