Csalfa hóesés
Csalfa hóesés
játszadozó hópelyhek az éjben
lambada-táncot járva kutatják
évezredek óta az édent
ám mindig egy árva keserves
tócsa a vége
...Szorgos hajnal virrad éppen - sürgős teendők miatt
űzi a reggeli álmot, és rántotta-illaton
hizlalja a megolvadt parafin orrfacsarását.
Ölembe esett - ma is korán - az ébredés.
Nem tudom, de ismét félem a percet, mikor
sercen a rádió... Aljas a pillanat. Kinevet,
s míg egyik kezével Lillehammer szépségét szórja
elém, a másikkal könyörtelen hírekkel görnyeszt
otthonról. Álnokul, baljóslón festi rá a
mosolytalan mát arcomra... Kezem jár, hiszen
járnia muszáj - néhány perc az edzésig. Hideg van.
Piszkosul hideg. /Ma,/ hajnali sétám is kihagytam.
Mínusz huszonkilenc. Nem érzem annyinak - no persze,
hiszen szinte a teljes olimpiai ruházat
rajtam gömbölyödik, hátamon szerelékes táskám,
vállamon a távcső... Hull a hó? Nem hull, csupán
kicsapódik a páratartalom a szörnyű
hidegben. Csalóka, csalfa hóesés ez. Ott táncol
a kelő Nap sugarán, mint "viharos ölelés" a
parkett ördögeinek örömén... Arcomba durván
belecsap a szél, s a résnyi szabad területen is
beszórja csillámaival a gondtalannak tűnő
másodpercet... Kórház, már megint kórház, már megint jött
a kárhozat keresztje, már ismét... A gondviselés,
igen... Köszönöm Uram, hogy ilyen jó asszonyt adtál!
Vigyázd őt, s tereld útját, míg én is szoríthatom majd
azt az elgyengült kezet, mikor dolgom - becsülettel -
elvégeztem...
csalóka csalfa hóesésben
a gondolat csupán vihar mit
ölelni kényszerül ma a tér
Lillehammer, 1996. február
|
|